VÁLJAK VAGY MARADJAK?

Az ember alapvető igénye az, hogy visszajelzést, megerősítést kapjon a társától. Szerintem egy kapcsolat akkor ér véget, ha már nem vagyunk kíváncsiak a másikra. Erről beszélgettünk a Ridikül című műsorban.

RIDIKÜL: Mi az egészséges reakció, ha a párunk elénk áll azzal, hogy el szeretne válni?

Azt gondolom, hogy ha valakit hidegzuhanyként ér a partnerének a szakítási szándéka, az nagyon más moziban ült eddig, nem abban a párkapcsolatban. A kapcsolat megromlásának számtalan előjele van. És az meg már pszichológiai közhely, hogy egy párkapcsolat menedzseléséhez két ember kell. Ha elromlik, azt két ember rontotta el.

Cikk az adásról ezen a linken!

RIDIKÜL: Mit gondolsz, meg kell menteni egy kapcsolatot, mielőtt válásra kerülne a sor?

– Popper Péter mondja azt az egyik előadásában, hogy ő 5 év után mindenkit arra kényszerítene, hogy szükségszerűen erősítse meg a házassági szándékát, ha ezt nem teszi meg, kötelező lenne elválni. Ennek a gondolatnak szerintem számos oka van. Egyrészt egészen egyszerűen úgy vagyunk mi emberek kódolva, hogy 2-3 év után új partner után szeretnénk nézni. Egyrészt nagyjából ennyi idő alatt cseng le az agyban azoknak a molekuláknak a mennyisége, amelyek az elvakult szerelemért felelősek. Ennyi idő után kezdjük a partnerünket reálisan látni. Másrészt az embercsecsemő ekkorra nő meg annyira, hogy már nem igényli mindkét szülő gondolkodását. Vagyis nincs szükség további monogám kapcsolatra a szülők között.

Ha előáll ez a helyzet, ha elszáll a biokémiai köd a szemünk elől, nehéz helyzet előtt állunk. Ekkor érdemes megtalálni a pároknak azokat a célokat és érzéseket, amelyek hosszú távon összekötik őket. Ezt amúgy egy generációs jelenségnek is látom: ma a fiatalok sokkal könnyebben mondják ki azt, hogy nem folytatják tovább együtt. Hogy régen kompromisszumkészebbek voltak az emberek vagy ma őszintébbek? Ezt nem tudom.

RIDIKÜL: Mikor lehet megoldás a válás?

– Amikor már nem vagyunk kíváncsiak a másikra. Amikor már nincs bennünk érdeklődés és vágy arra, hogy a másiknak odaadó gesztusokat tegyünk. Az emberek folyamatosan vágynak arra, hogy a társuk növelje az önbecsülésüket. Ennek legegyszerűbb módja egy egyszerű kérdés. Ezzel egész egyszerűen le lehet venni a másikat a lábáról. Ezt viszont csak őszintén érdemes csinálni. Például nem érdemes a dicséretet kierőszakolni a másiktól, mert akkor pont az őszinteség fog elveszni a dologból. Pont ezért gondolom, hogy a hosszú távú kapcsolat egyik titka az intellektuális hasonlóság. Sokkal fontosabb szeretnem a másik agyát, mint testét. E mellett fontos az, hogy hasonló legyen az érdeklődésünk, jól működjön a szex. És nem utolsó sorban egy párkapcsolat gazdasági vállalkozás is. Ennek is rendben kell mennie ahhoz, hogy nem legyen válás a vége.

RIDIKÜL: Irreális elvárások... van, hogy úgy ugrunk bele egy kapcsolatba, hogy azt se tudjuk mit szeretnénk? – Egy kapcsolatban minden félnek vannak elvárásai. A legegyszerűbbek azok, amelyek nem tudatában vagyunk, és ki is mondjuk azokat. Ennél egy fokkal nehezebbek azok, amelyekkel tisztában vagyunk, de nem mondjuk el a másiknak, legalábbis az elején. És a legnehezebb elvárások azok, amelyekkel mi magunk sem vagyunk tisztában. Ezt rendszerint kisgyermekkorunkból hozzuk, és nagyon sok benne a vágy és a seb. A nem tisztázott elvárások nagyon sok konfliktust szülnek. Meg vagyunk sértődve azon, hogy a partnerünk nem oda visz nyaralni, ahova menni szeretnénk. De sosem mondtuk még el neki, hova is mennénk szívesen. Vagyis gyakran mi magunk sem tudjuk, mit szeretnénk, de elvárjuk, hogy a társunk kitalálja azt. Egy biztos. A nagy ő egyszerűen nem létezik. A nagy ő általában azoknak az elvárásoknak a fantáziaképe, amely a saját életünkből kimaradt.

KSH: Így alakultak a válások itthon

RIDIKÜL: Az úgynevezett életközépi válság hogyan függ össze a válással?

– Ha azt éljük meg, hogy nem úgy alakult az életünk, ahogy szerettük volna. Ha a kapcsolatunkat is így éljük meg, valószínűleg hamarabb szeretnénk abból is kilépni. De abba is gondoljunk bele, hogy nincs könnyű dolga senkinek, amikor belép egy párkapcsolatba. Egyetlen embertől várjuk el azt, hogy intellektuálisan izgalmas legyen. megfelelő szexuális partner legyen, anyagilag biztonságot is nyújtson, szórakoztató legyen stb. Ehhez egy egész csapatra lenne szükségünk, nem egy emberre. Nem csoda hát, hogy olyan piszok sok munkát kell befektetni egy kapcsolatba.

RIDIKÜL: Vajon ünnepek vagy az együtt töltött alkalmak után megnövő válások száma?

– Ahogy minden más, érzelemmel telített reakció is megnő. Az ünnepeket szeretjük, kimozdítanak bennünket a hétköznapokból. De legalább ennyire megterhelőek érzelmileg. Tudjuk, hogy karácsonykor megnő az öngyilkosságok száma, de az ünnepi asztalnál a veszekedés sem ritka.

RIDIKÜL: Magányos út a válás vagy lehetnek benne segítők? Ha igen, kik?

– Hogy magányosabbak leszünk-e attól, hogy elveszítünk magunk mellől valakit, megközelítés kérdése. A társas támasz természetesen nagyon fontos, de csak annyira, mint minden egyes trauma, nehéz helyzet esetében. Szerintem arra érdemes vigyázni, hogy kinek a tanácsát fogadjuk el párkapcsolati problémák során. Mert egy megértő barát vagy barátnő készségesen áll a rendelkezésünkre egy kávé vagy egy sör mellett. És lehet, hogy külső szemlélőként van rálátása a mi ügyünkre. De egy kapcsolat belső dinamikáját csak a benne élők élték át. Az ő dolguk alakítani azt. Ezért fontos, hogy saját magunkra, így a kapcsolatunkra is egyre pontosabb szemünk legyen. Az önismeret a kontroll lehetőségét erősíti.

RIDIKÜL: Milyen segítségre van ilyenkor a legnagyobb szükségünk?

– Támogatásra és tisztán látásra. Hogy ez kitől jön, majdnem mindegy.

RIDIKÜL: Mennyire hasonlít a válás a gyászfolyamathoz?

– Mindennek az elvesztése egy gyászfolyamat. Annak a szakaszaival és sokféleségével. Az nem mindegy, ki kezdeményezte a kapcsolat megszakítását. De még a kezdeményező fél is veszít valakit.

RIDIKÜL: Vannak, akik kudarcként élik meg a válást. Hogy látod, ez természetes reakció, érzés?

– Akik eleve azzal a mintával érkeznek egy kapcsolatba, hogy értéktelenebbek, valószínűleg kudarcként élik meg a szakítást. És nagyobb valószínűséggel sodródnak bele abba, hogy vége is lesz annak a kapcsolatnak. Szerintem minden reakció érvényes és természetes, hiszen az adott egyén csak azt a reakciót tudja adni az adott szituációban. Az már nem biztos, hogy a reakció a lehető legjobb. Ezért érdemes figyelnünk magunkat, fejlesztenünk az önismeretünket és a megküzdési stratégiáinkat, hogy egyre nagyobb kontrollt szerezhessünk az életünk történései felett.

FORBES: Megtalálta a receptet a tartós házasságra az Y-generáció?

RIDIKÜL: Hogyan kerüljük el, hogy ne kudarcként éljük meg?

– Joga van a társadalomnak arra, hogy ítélkezzen az elvált személyekről? A kapcsolatok megítélése (mint szinte minden) kultúrafüggő dolog. A mi zsidó-keresztény kultúrkörünkben a monogám, élethosszig tartó párkapcsolat az elfogadott. Véleményem szerint ezzel vitatkozik társadalmi szinten a biológiai örökségünk, és az, hogy a sok évszázad alatt ez az erkölcsi parancs lazult. Az, hogy joga van-e, és hogy ítélkezik-e a társadalom az elváltak felett, nem feltétlenül esik egybe.

RIDIKÜL: Sokan félnek belemenni egy új kapcsolatba, mert újra megégethetik magukat. Hogyan lehet ezt a gondolatot leküzdeni?

– Egy sikertelen kapcsolat seb. Pláne, ha úgy éli valaki az életét gyermekkora óta, hogy a kapcsolatai csupa sebek voltak. Meg kell tanulni észrevenni azt, hol csúsztak el a dolgok. Az egyénnek nagyon nehéz távolról néznie a saját életének eseményeit. De ha sikerül, akkor kevésbé lépünk bele ugyanabba a hibába.