A NYUGODT FELKÉSZÜLÉS SEGÍTI AZ ISKOLAKEZDÉST

A szeptember hónap nemcsak az ősz eljövetelét jelzi, hanem az új tanév kezdetét is. A nyár elmúltával ismét megkezdődik a munka az oktatási, nevelési intézményekben. A napok újra az órarendek szerint zajlanak, és a már megszokott rutin visszatér. Az új tanév változásokat és ismerős problémákat ugyanúgy tartogat a pedagógusoknak és a gyerekeknek egyaránt. A kiscsoportosok és az első osztályosok még izgatottan várják az újat, míg a nagycsoportos óvodások, a kamaszok és a középiskolások már némi rutinnal vágnak bele a következő tanévbe, a pedagógusok pedig

igyekeznek valami újat csempészni a hétköznapokba. De vajon szükség van megújulásra, változtatásokra? Fontos a rugalmasság? Hogyan tudnak segíteni a pedagógusok, és hogyan a szülők a gyermekeknek az első hetekben? Hogyan érdemes ráhangolódni a szeptemberi kezdésre? Erről kérdeztük F. Takács Istvánt, aki 15 éve lett tanár, tanított gyerekeket középiskolában, majd pszichológus is lett, két egyetemen tanít pedagógus- és pszichológushallgatókat, emellett neveléstudományból írja doktori disszertációját a Szegedi Tudományegyetemen.

Új Köznevelés | 2022. szeptember | Vágóné Ugró Szilvia | eredeti cikk itt

– Mit gondol, a tanév kezdetével milyen mértékben van szükség megújulásra, változtatások beiktatására a pedagógusok részéről?

– A tanév eleje minden évben egyszerre szól a folytonosságról és a megújulásról. Mi az állandó? Például a tanár személyes értékei. Legalábbis ezek a személyiségünkben lassan változnak. Ide sorolom azt, hogy mit gondol a pedagógus tanításról, az iskoláról, a gyerekekről, milyen emberi és szakmai értékek vezetik a munkáját. De van rengeteg állandóság abban is, ahogyan tanít egy tanár. A bevett módszereket nem feltétlenül kell kidobni az ablakon csak azért, mert sok éve használja valaki. És persze ott van a megújulás is. Új diákok, új kollégák, új tankönyvek és módszerek.

Alapvetően az iskolai életben minden nap kicsit mindig más. Ezért a pedagógusoknak az egyik legfontosabb pszichés fegyverük a rugalmasság, a reziliencia.

Ezer dolog befolyásolhatja akár egyetlen tanóra lefolyását is. Csak néhányat sorolok: mi a tananyag, milyen állapotban vannak a gyerekek, mi történt az óra előtti szünetben, mi történt otthon, milyen állapotban van a tanár, és még sorolhatnám. Ehhez a nagyon érzékenyen változó pszichés helyzethez kell a tanároknak állandóan alkalmazkodniuk. Rendkívül megterhelő helyzet, nagy önismeretet igényel.

– Hogyan lehet hatékonyabbá tenni a pedagógiai munkát, hogy megfelelő egyensúlyt találjunk a hétköznapok kihívásaira?

– Ez az egyik legégetőbb kérdés ma a közoktatásban: hogyan tud egy lassú változásra képes oktatási rendszer érvényes válaszokat adni a gyorsan változó világ problémáira. A kulcs egyértelműen a tanárok kezében van.

A pedagógusoknak olyan szakembereknek kell lenniük, akik folyamatosan naprakészek a szaktantárgyuk aktuális eredményeiben, érzékenyen látják a folyamatosan változó világ kihívásait és jól tudnak reagálni az újabb és újabb generációk pszichés jellemzőire.

– A tanév kezdetével nemcsak a napi rutin, az órarend tér vissza, sokszor az iskolai problémák, a stressz is visszatérhetnek. Miként lehet szembenézni az effajta kihívásokkal, léteznek erre hatékony technikák?

– Az iskola, mint társas közeg állandó feszültségforrás minden ott lévő számára. Vannak, akik sem a tanulással járó nehézségeket, sem az osztálytársakkal vagy kollégákkal kapcsolatos konfliktusokat sem várják, gyakran érthető módon. Itt lép be minden ember számára annak az ismerete, hogy ezeket a helyzeteket hogyan kezeli. Ez az, amit én tanítanék minden iskolában az órarendbe építve. Mit kellene elsajátítani a gyerekeknek? Ki vagyok én? Hogyan működöm? Hogyan reagálok a kihívással teli helyzetekre? Hogyan oldom meg a konfliktusokat? Hogyan tudom a saját feszültségemet csökkenteni? Ha ezekre a kérdésekre több embernek lenne hatékony válasza, sokkal kiegyensúlyozottabb fiatalok járnának iskolába, és a felnőtt társadalom mentális állapota is sokkal jobb lenne. És ezekre a kérdésekre meg lehet tanulni válaszolni.

– Hogyan teheti eredményesebbé a rugalmasság, a váratlan helyzetekhez való alkalmazkodás az első hetekben az év további időszakát?

– Ha valaki emberekkel dolgozik, a rugalmasság egyfajta kulcskompetencia. Azt nehezen lehet kiszámítani, hogy a másik fél hogyan fog reagálni rám. De arra lehet rálátásom, hogy én hogyan szoktam működni társas helyzetekben. Egy iskolai helyzetben egyszerűen nincs választása egy tanárnak, hiszen a diákok ezer dologban különböznek: személyiségben, szocializációban, kommunikációs viselkedésben stb. És erre az egészre épül rá az, hogy éppen milyen állapotban vannak. És erre a sokféle gyermekre kell a pedagógusoknak megfelelően és hitelesen reagálniuk. Ehhez kell a rugalmasság, hogy ezek a szituációk építő jellegűek legyenek mindenki számára.

– Az iskolakezdés, szeptember első hetei legalább annyira nehezek a diákoknak, mint a pedagógusoknak. Hogyan kezelheti a pedagógus azt az élethelyzetet, ha valamilyen oknál fogva a gyermek nem akar iskolába menni? Hogyan segíthet ebben az esetben a szülő?

– A szeptember már elkezdődik augusztusban. A közös várakozással és készülődéssel. Ha ehhez a szülő pozitívan és támogatóan áll hozzá, a gyermeknek is több kedve lesz az iskolához.

Én minden esetben a transzparens beszélgetésben hiszek. A beszélgetés pedig kérdésekkel kezdődik.

Milyen érzések kavarognak a gyermek fejében? Miért nincs kedve iskolába menni? Mitől lenne több kedve a sulihoz? De legyünk felkészülve bármilyen válaszra!

– Hogyan lehet egy kívánatos életritmust kialakítani a gyerekeknél, hogy könnyen hozzászokjanak az iskolához?

– Bízom benne, hogy a nyári szünetben a lehető legtöbbet pihentek, játszottak, szórakoztak a gyerekek. Az sem baj, ha a napirendjük is kicsit felborult. Áramszünet tényleg mindenkinek kell. Ahogy azonban közeledik a szeptember, érdemes újra visszatérni az iskolához hasonló napirendhez. Időben kelni és feküdni, és kicsit foglalkozni újra az iskolai teendőkkel. Itt nagyon fontos lehet a közös ráhangolódás. Érdemes közösen elmenni megvásárolni az iskolai felszereléseket. Közösen csomagolni a könyveket, megnézni, jó-e még a tornacipő. A közös és nyugodt felkészülés nagyban segíti az első szeptemberi napokat.

A nagyobb gyerekeknél talán ez már kevésbé jellemző. Az ő esetükben a napirend amúgy is nehéz kérdés. Egyrészt a biológiai órájuk is kicsit borul a serdülőkorral, másrészt a leterheltségük is megnő. És ebbe kell belezsúfolniuk a szociális életüket is. Hány pedagógustól lehet hallani, hogy álmosak a gimisek az iskolában! Nem csoda, ha előtte éjjel még online játékkal vagy Snapchaten töltötték az időt alvás helyett. Ez is egy olyan aktuális kérdés sok más mellett, amire hiteles válasz kellene a felnőtt világtól.

A nagyobbak esetében segítség lehet egy közösen elfogadott szerződés a gyermek napirendjéről. Ez főleg az okoseszközök napi használatát szabályozhatja megfelelően.

De egy ilyen szerződést csak olyan családban tudok elképzelni, ahol eleve demokratikus a légkör, vagyis a problémák kezelésének az alapja a megbeszélés. Mondhatnám azt, hogy augusztusban kezdjük el a gimis gyermekünket visszaszoktatni a korai lefekvéshez, szigorúan maximalizáljuk az internetezési időt. De a titok nem ebben van! A titok ott van, ha a család mindennapi működését a transzparencia, az elfogadás és a közös problémamegoldás határozza meg. Ekkor vélhetően a felnövő gyerekeknek azzal sem lesz nagyobb gondja, hogy feladatai vannak, teljesítenie kell az életben.

– Hogyan segíthetik a tanítók az elsősöket annak érdekében, hogy a lehető leggördülékenyebben történjen az óvoda-iskola átmenet?

– Nagy váltás a gyerekek életében kiselsősnek lenni. Az óvoda játékos, kötetlenebb világából lépnek be a gyerekek az iskola szabályokkal teli világába. Egyrészt meggyőződésem, hogy a tanítók profin segítik ezt az átmenetet. A lényeg egyrészt a fokozatosságban van, és annak elfogadásában, hogy ehhez idő és türelem kell. Ez főleg a szülők számára lehet hangsúlyos gondolat. Mit csináljunk, ha a gyermeknek nincs kedve iskolába menni, vagy feszülten tér onnan haza? Legelőször is fogadjuk el az érzéseit! Ne bagatellizáljuk, és ne tagadjuk le!

A hiteles szülői odafordulás része lehet az is, ha mesélünk a gyerekeknek arról, hogy annak idején nekünk sem volt könnyű, sőt, ma sem mindig szívesen megyünk be dolgozni a munkahelyünkre.

Emeljük ki ezek mellett az iskola hasznosságát, az osztálytársak, barátok fontosságát! Igazából ezzel már ekkor az élet sokféleségét, az élethelyzetek árnyaltságát hangsúlyozzuk a gyereknek, ami sokat segíthet abban, hogyan küzd majd meg később a nehézségekkel.

– Miként tudnak a szülők otthon hozzájárulni az iskolakezdés egyszerűbbé tételéhez?

– Minden szülőnek van véleménye és emlékei az iskoláról. Ezek gyakran nem is a legpozitívabbak. Gyakran látjuk azt, hogy a gyerekek, főleg a kicsik, várják az iskolát. Aztán hallják otthon a családi történeteket: nevetgélnek a szülők, előveszik a régi sztorikat a szigorú és pikkelő tanárról, és hangoztatják, mennyire nincs értelme a tanulásnak. Természetes, hogy a gyerekek megijednek és elmegy a kedvük az egésztől. Amit a szülő tehet, hogy támogatja – de legalábbis nem befolyásolja – a gyermeke megélését az iskolával kapcsolatban. Hagyja, hogy a gyereknek saját élménye és benyomása legyen.

Vágóné Ugró Szilvia [Új Köznevelés]

---

#pszicho #pszichológia #pszichológus #terápia #terapeuta #stressz #szorongás #f2f #f2fstudio #ftakacsistvan #tanácsadás #munkaadó #kiégés #coaching #párkapcsolat #viselkedés #viselkedéselemző