ápr. 1.4 perc olvasás

HÚSVÉT: JOGUNK VAN AZ ÉRZÉSEINKHEZ ÉS ELVÁRÁSAINKHOZ

– fogalmaz F. Takács István pszichológus a húsvétról és a családról. Az ünnepek néha igencsak nehezek tudnak lenni, hiszen könnyen kibuknak a máskor elfedett problémák, konfliktusok és feszültségek. Érdemes kicsit rákészülnünk a találkozásokra.

NLC | 2024. április 1.

Szerző: Csízi Ágnes | eredeti cikk itt

Amennyire várjuk az ünnepeket és hosszú hétvégéket, annyira tudja beárnyékolni sokak készülődését, hogy már előre rettegnek a családi vitáktól. Márpedig ilyenkor sorra szerveződnek a közös programok, párunkkal pedig lényegében összezárva töltünk a megszokottnál több napot is, így nem meglepő, hogy néha nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogyan abban reménykedünk. F. Takács István pszichológussal beszélgettünk arról, hogy tudjuk a lehető legjobban megélni, vagy legalábbis túlélni a húsvétot.

Nem minden tökéletes

„Családok, távolabbi rokonok jönnek össze ilyen alkalmakkor, így akár olyan emberek is hosszabb időt töltenek együtt, akik nem biztos, hogy a mindennapokban szoktak. A nehézség az, hogy minden ilyen családi rendezvényen szembe kell néznünk az emberi és családi kapcsolatainkkal. Teljesen természetes, hogy a saját családi viszonyairól mindenki szereti és szeretné azt gondolni, hogy azok tökéletes szeretetkapcsolatok. Ilyenkor azonban sokszor kiderül, hogy ez nem biztos, hogy így van” – fogalmazza meg a nehézség magját a szakértő és hozzáteszi, szembe kell néznünk vele, végig kell gondolnunk, mik a konfliktusok okai és forrásai. Még akkor is ez a leghasznosabb, ha gyakran fájdalmas vagy éppen szomorú megélnünk. Éppen ez a végiggondolás lehet ugyanis az alkalom az elfogadásra és a találkozások menedzselésére.

fotó: Selmeczi András

Sémák mentén reagálunk

Nehéz kérdés, hogy képesek vagyunk-e olyan önvizsgálatot tartani, amivel választ találunk a konfliktus alapjára. Ha találunk, akkor pedig sokszor sebeket tépnek fel a válaszok. „Nyilván egy közös ünnep során felszínre fog kerülni, hogy milyenek a családon belüli viszonyok. Kiderülhet, hogy egy-egy kapcsolat mindig is konfliktusos volt.

Tipikus jelenség például, hogy egy szülő domináns, megmondó típus, érzelmileg nehezen elérhető, mára pedig már felnőtté vált gyereke vagy továbbra is úgy alkalmazkodik, hogy lesi, hogyan tud anyuka vagy apuka kedvében járni, vagy éppen ellenkezőleg, lázadni kezd

– világít rá egy jellemző helyzetre F. Takács.

A feszültség ilyenkor többnyire már napokkal, akár hetekkel megelőzi magát a találkozást, már eleve ilyen hangulatban kezdünk neki a közös programnak, ezen jár az eszünk és idegrendszerünk, ami érthető, hiszen általában több évtizedes kapcsolódásról és problémáról beszélünk.

Értsük meg a saját érzéseinket

„Amikor készülök arra, hogy közeleg az esemény, és érzem magamban emiatt a feszültséget, nyugodtan bevallhatom magamnak, hogy ellentétes érzéseim vannak. Ez nem szégyen, nem lelkiismeretfurdalásra okot adó dolog. Érdemes inkább elgondolkodni azon, hogy a saját önképem milyen, és hogy mit szeretnék az adott helyzetben bevállalni. A saját életemmel kapcsolatban a saját érzéseimhez és elvárásaimhoz ugyanis jogom van. Ennek felismerésében pedig az emberek sajnos nem állnak jól” – fejti ki a pszichológus.

A szakember szerint sok konfliktus megelőzhető lenne, ha a saját igényeinket meg mernénk fogalmazni önmagunknak és a másiknak is. Ami pedig szintén nagyon fontos, az a kompromisszum. „Az emberi kapcsolatok nem tudják nélkülözni a konszenzust. Meg kell értenünk, hogy például egy párkapcsolatban az »én« helyét kicsit átveszi a »mi«, a közös jövő érdekében pedig olyan döntéseket is kell hoznom, amelyekben a saját egóm kicsit veszít magából” – magyarázza.

Fontos, hogy kíváncsiak maradjunk

Nem mindig jó cél, ha szeretnénk elkerülni a sérülést. Nem érdemes várnunk és elvárnunk, hogy egy ünnep alkalmával hirtelen harmonikussá válik az a viszony, ami a hétköznapokban nem az. Ráadásul az ünnep sokszor pont, hogy felerősíti azokat a gondokat, amiket a hétköznapok el tudnak fedni.

„Azt javasolnám, hogy kellő tudatossággal menjünk bele a közös programokba, és fogadjuk el, hogy nem biztos, hogy az feltétlenül jó lesz. Használjuk fel az élményt valamiféle tanulásra” – tanácsolja F. Takács. Mint mondja, az ember gyakran évekig tudja cipelni a saját működésmódját és félretenni, elnyomni mások érdekében. Sokszor nem is tudunk róla, hogy nagyon érzékeny gombokat tudunk megnyomni egymáson, előidézve ezzel rossz beidegződéseket vagy intenzív reakciókat.

Hogy mi a megoldás? Elsősorban a beszélgetés.

Jó lenne évek, akár évtizedek múltán is kíváncsinak lenni a másikra. Nem könnyű, de az együttéléshez szükségszerű. Kritika és megítélés helyett érdemes, ha még van rá erő, akkor kérdezni. Mi történt? Mi fáj? Ezt miért mondtad? Így fogjuk tudni megérteni a másikat, így tudjuk megérteni, hol a probléma.

Nem ugyanolyan szemüveggel néz a másik ember a világra, ahogyan mi, hasznos hát sokszor megpróbálni belenézni az övébe. Az ilyen szemüvegcsere nem más, mint a beszélgetés, és a kíváncsiság kifejezése.”

Néhány praktikus fogás

Gyomorgörcs helyett sokat segítünk a helyzetnek és önmagunknak is, ha megpróbálunk előre készülni kicsit az ünnepre. „Egy-egy alkalomra mindenki össze tudja szedni magát tudatosan. Kihúzott gerincből kell reagálni, egyenes háttal, ez pedig pozitív élményt ad, amely szépen építeni kezdi önbizalmunkat” – javasolja a pszichológus.

Tanácsa alapján nyugodtan lehetnek betárazott válaszaink, ha akadnak olyan témák, amiket a találkozásnál nem szeretnék érinteni. Jogunk van hozzá, hogy legyen rá válaszunk. Megengedhetjük a kritikát, kérdést vagy véleményt másnak, önmagunknak pedig a reakciót erre. „Nem akarlak legyőzni, nem zavar, ha más a véleményed, de az én véleményem nem ugyanaz” – foglalja össze a mottót a szakértő, aki szerint az önmagunkért történő asszertív, másikat nem leigázó kiállás fontos és komoly lépés önmagunkkal való kapcsolatunkban is. Csízi Ágnes | nlc.hu